Ezüst- és bronzérmet szerzett faipari mérnök hallgatónk a szakmák Európa Bajnokságán
/EuroSkills 2014 Lille/


- Interjú Kálnai Leventével




Kálnai Levente a versenyen… …és eredményhirdetéskor

2014. október 2-4 között rendezték meg a franciaországi Lille-ben (Lille Grand Palais) a szakmák Európa bajnokságát, a EuroSkills Lille 2014-et, melyre immár a negyedik alkalommal került sor. A versenyen Európa 26 országából közel 500 versenyző vett részt. Egyetemünket és a Simonyi Károly Kart Kálnai Levente másodéves faipari mérnök hallgató képviselte, aki a Faipari technológiák csapatversenyszámban ezüstérmes lett (Mózer Gergely épületasztalos és László Attila bútorasztalos társaságában), míg a Faipari gépkezelő versenyszámban egyéni bronzérmet szerzett.

Kálnai Leventével Dr. Takáts Alexandra egyetemi docens beszélgetett. A továbbiakban a Leventével készült interjút olvashatják.


Dr. Takáts Alexandra: Levente! Gratulálunk az Euróba Bajnoki ezüst és bronzéremhez! Nagyon büszkék vagyunk Rád, mind az egyetem és a Simonyi Károly Kar összes dolgozója is! Milyen érzésekkel tértél haza és hogyan fogadott a család és a barátaid, hallgatótársaid?

Kálnai Levente: Köszönöm a csapat nevében is az elismerést! Fantasztikus érzés volt két éremmel a nyakamban hazaérkezni. A verseny légköre nagyon feszített volt. A családommal és ismerőseimmel versenyidő alatt, amíg Franciaországban voltam, nagyon keveset kommunikáltam, egy-két email-en kívül nem nagyon tudtak rólam, csak azok alapján, amiket az interneten láthattak, képeket, részinformációkat, melyeket az ottani magyar szurkolók osztottak meg a világhálón. Ebből adódóan mikor hazaértem a családom és barátaim, felkészítő tanáraim is nagyon nagy szeretettel fogadtak, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Mindemellett a hallgatótársaim és a felsőbb évfolyamok hallgatói is várták az egyetemre való visszatértemet, többekkel meg is ünnepeltük ezt, ami számomra nagyon jó érzés volt. Jó újra itt lenni Sopronban.

 

Dr. T. A.: Azt már tudjuk, hogy milyen sikereket értél el Lille-ben, de hogyan jött az elhatározás, hogy jelentkezel a versenyre és hogy történt mindez?

K. Levente: Két évvel ezelőtt kezdődött az egész. Budapesten a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában tanultam technikusi évfolyamon. Szeptemberben az osztályfőnököm jelezte nekünk, hogy van egy nemzetközi verseny, a WorldSkills, a „szakmák olimpiája” amire lesz egy országos válogató. Eleinte senki sem jelentkezett rá, végül úgy gondoltam „próbájuk meg, veszíteni nem fogunk vele”. Pár hét gyakorlás után elmentem a két napos válogatóra, amit sikerült megnyernem. Addig még csak elképzelni sem tudtam. Ott kezdődött el minden. Fél év alatt hála a suli támogatásának és az új felkészítőimnek („szakértőimnek”) Babanecz Csabának és Fekete Zoltánnak, Sárvári Ádám épületasztalos versenyző mellett bútorasztalosként sikerült felkészülnöm, és Lipcsében a 4 napos versenyen elhoznom a 16. helyezést. Fontos megemlíteni, hogy a WorldSkills-en a fások szakmájában egyéni versenyzés folyik, míg az EuroSkills-en az egyéni mellett csapatverseny is van. Mindkét verseny, a szabályzata alapján, korosztályhoz kötött, a WS korhatára 22 év, míg az ES korhatára 25 év. Emellett kikötött, hogy ezeken a versenyeken egy versenyző csak EGYSZER vehet részt! Idén az Európa Bajnokságon faipari gépkezelőként harmadmagammal, Mózer Gergő épületasztalos és László Attila bútorasztalos versenyzővel alakítottuk a Faipari technológiák versenyszámot.




A CSAPAT munka közben (balról Kálnai Levente, László Attila, Mózer Gergely)

Dr. T. A.: A felkészülés nagyon eredményesnek bizonyult a helyezések tekintetében. De hogyan lehet mind szakmailag, mind mentálisan felkészülni egy ilyen versenyre? Kik támogattak ebben?

K. Levente: A felkészülés több szakaszból állt. Az első szakaszban a kiadott rajzok alapján részfeladatokat oldottunk meg, ismerkedtünk a bonyolult fakötésekkel, a szokványostól eltérő megoldásokkal. Voltunk Sopronban a Roth Gyula faipari szakközépiskolában, Székesfehérváron a Sárvári kft-nél Sárvári Ádám korábbi versenyzőnél, Győrben Berkes Gábor volt versenyzőnél, Béren Fekete Zoltán szakértőnknél, ahova Ónodi Zoli, a 2012-es aranyérmes magyar asztalos csapat harmadik versenyzője szintén eljött és besegített a felkészítésbe. Az első hetekben volt alkalmunk a korábbi versenyzőkkel, és szakértőkkel konzultálni, különböző műhelyekben ismerkedni a feladatrészekkel. A második szakaszban a versenyfeladat időre való elkészítése volt a cél. 18 óra állt a rendelkezésünkre, amit a verseny időbeosztása szerint 3 napra osztottunk szét. Ekkor már egész feladatokat készítettünk, ügyelve arra, hogy a versenyhelyzetet a legjobban szimuláljuk. Figyeltünk a biztonságos munkavégzésre, például a védőszemüveg, fülvédő használatára, a biztonságos géphasználatra, a szerszámcserékre, ugyanis a versenyen minden szabálytalanságért mínusz pont járt. Az utolsó fázisban a konkrét versenyt modelleztük. Kialakítottunk egy 5x6 m-es területet a Kaesz Gyula faipari szakközépiskola műhelyében, úgy elrendezve a kézi gépeinket és szerszámainkat, ahogy azt majd a versenyen, így szokva a környezetet és a saját szerszámaink pontos helyét, amivel sok időt tudtunk megtakarítani. Az utolsó hónapokban szigorított menetrend szerint dolgoztunk, szigorú időbeosztással, versenyhez hasonló korlátozásokkal, értem ez alatt a telefonelvételt munkakezdéskor, és a közönséggel való kommunikáció kizárását. A verseny előtt pár héttel beiktattunk még egy szereplést Sopronban az innoLignum Erdészeti és Faipari Szakvásáron, nyilvános közegben közönség és időnyomás alatt, ezáltal szokva az igazi versenyhelyzetet, ami bevallom őszintén nagyon jól sikerült és sok tapasztalatot nyújtott a számunkra.

Mindemellett meg kell még említenem, hogy mentálisan is készültünk a versenyre. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében Dobogókőn egy 4 napos csapatépítő tréningen vett részt az egész magyar versenyzői csapat (22 fő) és szakértőik. Itt ismerkedtünk meg a különböző szakmák képviselőivel és itt alakultunk igazi csapattá, négy napon át tartó folyamatos mentális és fizikai igénybevételeknek kitéve. Megtanultunk csapatban, mások fejével gondolkodni, stresszhelyzetet elemezni és kezelni, és a problémamegoldó képességünket fejleszteni. Ez egy nagyon fontos része volt a versenyre készülésnek, ugyanis a versenyen kizárólag magunkra, esténként pedig egymásra, a többi versenyzőre támaszkodhattunk. Lille-ben minden este összegyűltünk, mi versenyzők és a mentális felkészülésért felelős TeamLeader-ek, akik végig azon voltak, hogy fejben és lelkileg is toppon legyünk abban a 3 napban. Azt kell tudni a TeamLeaderekről, hogy a verseny ideje alatt csak ők jöhetnek be a versenyterületre, és csak ők beszélhetnek velünk magyarul, így ha bármilyen bajunk van, akkor csakis rájuk számíthattunk versenyzés közben, értem ezalatt a „tolmács” szerepet, valamint az elbizonytalanodás vagy verseny feladása esetén a segítség eszközét. Ez a verseny az „egész embert” igénybe veszi és a 3 napnyi folyamatos terhelés alatt bizony előfordulhatnak nem tervezett idegállapotok és erre már volt példa, hogy a verseny közben valakit helyre kellett hozni „mentálisan”.

 

Dr. T. A.: A szakmák Európa Bajnokságát a negyedik alkalommal rendezték meg, ezúttal idén a franciaországi Lille-ben. Hogyan történt a verseny lebonyolítása, és milyennek láttad azt belülről?

K. Levente: Ez az egész olyan, mint egy „olimpia”, legalábbis hasonló kaliberű. Közel 500 versenyző és szakértő Európa 26 országából, mind-mind a szakmájukat megbecsülő és szerető fiatalemberek és felkészítőik jelentek meg, és vonultak föl országonként zászlókkal a megnyitó ceremónián.




A magyar delegáció felvonulása a megnyitó ünnepségen

Másnap reggel pedig elkezdődött a verseny. Kürtszó és rajt! Attila, Gergő és én attól a pillanattól csakis egymásra számíthattunk, az addig még kedves és segítőkész idegen szakértők átváltoztak, és szúrós szemmel, semmitmondó szigorú tekintettel figyelték a munkánkat. Olyankor 3-4 szakértő állt tőlünk pár méterre és lesték minden mozdulatunkat. Tudni kell azt, hogy mi úgy mentünk oda, hogy az elődeink két évvel ezelőtt elhozták az aranyérmet. Ebből adódóan sokkal nagyobb figyelmet kaptunk a verseny folyamán, mint mások, legalábbis mi így éltük meg, amitől én igencsak feszült voltam az első nap, bevallom őszintén. Viszont szünetekben a magyar szurkolók közül a szponzoraink, és azok a felkészítők, akik még segítettek nekünk idehaza, megnyugtattak, hogy „azokat figyelik csak igazán, akik a legjobbak.” Nos, ez engem mégsem nyugtatott meg teljesen. De aztán idővel sikerült kizárnom a nehezítő tényezőket. Emellett előnyünkre vált, hogy a mi munkaterületünk a sarokban volt, vagyis csak egy szomszédunk volt, a Szlovén csapat, akik nem igazán tudtak megzavarni a munkánkban, hisz se gyorsabbak nem voltak, se „veszélyesek” nem voltak ránk nézve. Ez egy verseny, egy nagyon összetett verseny, itt minden kis apróság számít, ha a szomszéd tehát gyorsabban halad, láthatóan szépen dolgozik, akkor az idegesítő és hátráltató tényező lehet. Nyilván ha a Franciák mellé kerültünk volna, akkor nehezebb lett volna a dolgunk, hisz ők egy nagyon jól összeforrt, nagyon erős és esélyes csapatot alakítottak, teljesen más technikákkal érték el ugyanazt az eredményt. A verseny ideje alatt vannak megkötések. A csapat a saját területén a saját szerszámaival a saját döntése szerint választott technológiával dolgozhat. Idehaza a felkészítésen minden egyes problémára, vagy feladatrészre több megoldást is kitaláltunk, begyakoroltunk az esetleges komplikációk esetére. A felkészítésnek továbbá fontos része volt, hogy azt a szerszámot használhatjuk, amelyiket akarjuk, nem voltak megkötések, hogy bizonyos szerkezeti kötéseket csakis bizonyos szerszámokkal csinálhatunk, ránk volt bízva, ami kézre áll, amit szeretünk, és amivel természetesen a legjobb eredményt érhetjük el.

Gépkezelőként az én feladatom az volt, hogy előkészítsem a csapattársaim számára az anyagot, amiből majd ők tovább dolgozhatnak úgy, hogy az összes telepített gépet kötelezően legalább egyszer beállítsam, használjam és letakarítsam magam után.




Kálnai Levente (elöl) és Mózer Gergely a EuroSkills versenyen

Valamint volt egyéni CNC programozási feladatom is. Ez egy nagyon nehéz feladatkör volt a számomra, mert ha valamit rosszul vágok le nekik, akkor az egész csapat hátrányba kerülhet. Miután a feladataimat elvégeztem, a megmaradt időmben az ő munkájukba kellett úgy besegítenem, hogy ne veszítsünk időt szinte sehol.

Ügyelnünk kellett arra, hogy bizonyos műveletek, például a ragasztás közvetlenül egy-egy 15 perces szünet előtt meglegyen, így visszatértünkkor folytathattuk a munkát a már megkötött ragasztónak hála. Ez taktikai lépés volt, mint sok más is, amivel megkönnyíthettük a munkát és időt nyerhettünk. További nehezítő tényező volt, hogy 2-2 telepített gép volt minden típusú gépből, vagyis néha sorba kellett állni egy-egy gép használatához. Erre jó példa, mikor a korpuszanyagokat az asztalos körfűrészen szerettem volna pontos méretre és szögbe vágni, de már volt ott egy versenyző a gépnél. Ilyenkor odamentem a gép mellett lévő tépőzáras táblához és felraktam a saját nemzeti színű kártyámat az övé alá és visszamentem a csapatomhoz a területünkön csinálni valamit, amíg nem szabadul fel a gép. Amint befejezte a munkát a másik versenyző, nekem szóltak az idegen szakértők, hogy mehetek a géphez, és onnantól kezdve volt 15 percem, hogy használjam a gépet, mert a gépkezelőknek a telepített géphasználatát időben is korlátozták. Én elkezdtem dolgozni, ügyelve a munkavédelemre és minden fontos beállításra, úgy hogy már a nyakamon volt 2-3 szakértő és lesték minden egyes mozdulatom, a gép indításától kezdve a gép takarítását, mindent, mert ha valamit kihagyok, akkor rögtön mínusz pont jár.




Kálnai Levente gépkezeléskor

Szóval egy nagyon nagy fizikai és szellemi, lelki küzdelem volt ez a verseny mindnyájunknak, nem csak nekünk a fás csapatnak, hanem a magyar csapat összes tagjának, a fodrász lánytól kezdve, a kőműves versenyzőn át mindegyikünknek. Ezeket az érzéseket, amik ott lejátszódtak bennünk, és azt a 3 napot sohasem fogjuk elfelejteni. Elmesélni sem egyszerű, ezt meg kell élni… Egy kívülálló sohasem fogja igazán tudni, mi zajlott ott le bennünk, ebben a 18 órában.

 

Dr. T. A.: A verseny befejeztével hogy érezted, hogyan sikerült a munkátok, és milyen helyezést érhettek el mind egyénileg, mind a csapatversenyben? És milyen érzés volt, amikor a Zenith Arénában az eredményhirdetésen kimondták a nevedet?

K. Levente: A háromnapos verseny közben voltak már olyan információk, amikből sejteni lehetett, hogy nem állunk rossz helyen, ez egy olyan töltetet adott nekünk, ami az utolsó napon megkétszerezte az energiánkat. Nagyon elszánt és izgalmas küzdelemnek ígérkezett minden egyes perc, ami a verseny végéhez vezetett. A feladatunk az én megítélésem szerint jobban sikerült, mint idehaza bármelyik alkalommal. Meg voltam elégedve a teljesítményünkkel, mindamellett hatalmas kő hullott le a szívemről, ugyanis az utolsó percek számomra a versenyzés utolsó perceit jelentették. (Dr. T.A.: Hisz a szabályok szerint mindenki csak egyszer vehet részt mind a WorldSkills-en, mind az EuroSkills-en.)

Nagyon reméltem, hogy sikerül csapatban a dobogón végeznünk, latolgatásaink szerint az első 4-ben mindenképp benne voltunk, de ezt így nem mertük elkönyvelni. Úgy voltunk vele, hogy sikerült ezt a 3 napot balesetmentesen, maximális erőbedobással végig küzdenünk, és ezzel el is értük, amiért odamentünk. Én titkon reméltem azért, hogy egyéniben is hozunk érmeket és csapatban is. A kettő szorosan összefügg, ha például több egyéni érem van, akkor abból csapat dobogó is lehet. Így mikor kiderült, hogy Gergő aranyat, Attila meg bronzot hozott én nagyon izgultam, hogy most mi lesz. A mellettem ülő virágkötő lányok már éremmel a nyakukban nyugtatgattak, hogy meglesz az, sikerülni fog, én meg szorongattam a kezemben lévő zászlót és hihetetlenül izgultam. Csak néztem a kijelzőt és vártam, hogy mi lesz. Nagy pillanatok voltak ezek, amiket én sohasem fogok elfelejteni. Végül megláttam a nevem, és utána már csak rohantam, ugráltam fel a dobogóra, a közönségből pedig a magyar szurkolók, szakértők és delegáltak tábora üvöltött nekem, szólt a zene, és a magyaroktól zengett a lelátó. Fantasztikus érzés volt. Ezután már számítottunk rá , hogy meglesz a csapat érem is.




Kálnai Levente a dobogó harmadik fokán



Kálnai Levente az örömmámor pillanataiban

Dr. T. A.: A versenyzésen kívül jutott idő azért kikapcsolódásra is, más nemzetek versenyzőivel való barátságok kialakítására? Milyennek találod a várost, Lille-t?

K. Levente: Szabadidőnk kevés volt, a verseny utáni estéket a többi versenyzővel és a TeamLeaderekkel töltöttük, és készültünk mentálisan a következő napra. Amikor akadt egy-két óra, akkor körbejártuk a versenyhelyszínt, és a többi magyar versenyzőért izgultunk. A versenyzők más időbeosztás szerint dolgoztak, ami szakmánként változó időtartamú volt, így amikor nekünk szünetünk volt, láthattuk a többieket munka közben. A magyar csapat versenyzőivel igen szoros barátságok fűződtek, mondhatni úgy vettünk részt a versenyen, mint egy család. Fontos volt számunkra, hogy a versenyzőtársaink hogyan haladnak, hogy érzik magukat. A legszebb az egészben, hogy mindamellett, hogy 16 szakmát képviseltünk, mégis egyetlen nagyon erős csapatot alkottunk, akik végig számíthattak egymásra.




A magyar delegáció Lille-ben

A városból csak egy kis szeletet ismerhettünk meg. A szállásunktól minden reggel 15 perc gyaloglással jutottunk el a versenyhelyszínre, ezen kívül a verseny végeztével volt csak alkalmunk jobban „bevenni” Lille-t , és kiengedni magunkból a 3 napnyi stresszt. Ekkor még nem tudtunk semmilyen eredményt, másnap városnézést szerveztek nekünk a franciák, ami csak részben tudta elvenni a figyelmünket, hisz az estét vártuk, amikor minden kiderül.

A nemzetek többi versenyzőivel verseny közben, mivel ellenfelek voltak, nem sokat kommunikáltunk. Figyeltük őket, ugyanúgy ahogyan ők minket. Viszont az eredményhirdetést követő bulin feloldódott a verseny heve és együtt mulattak a versenyzők, szakértők és szponzorok.




Az ezüstérmes faipari technológiák csapat és felkészítőik
(Álló sor balról: Sárvári Ádám, Viasz-Kádi Tibor, Fekete Zoltán, Babanecz Csaba, Inhaizerné Kopasz Anikó.
Guggolnak balról: László Attila, Mózer Gergely, Kálnai Levente)


Dr. T. A.: Ha valaki most úgy döntene, akár a hallgatótársak közül, hogy szeretné megmérettetni magát és jelentkezne a következő versenyre, mit kell tennie?

K. Levente: Fontos tudni, hogy a Világbajnokság és az Európa Bajnokság egymást váltva évente kerül megrendezésre. A Skills versenyek hazai válogatóira tavaly óta központilag lehet jelentkezni a SkillsHungary hivatalos honlapján, már az augusztusi hónapban, az ott meghatározott szakmákból választva. Ha valaki szeretne jelentkezni és benne van a korhatárban, szívesen vállalja a több hónapos felkészítést, amit a szponzorok finanszíroznak, és a szakértők szerveznek, szereti a kihívásokat és elhivatottságot érez iránta, netalántán már próbálkozott korábban, és újra megpróbálná, keressen meg engem bátran, mindenben a segítségére leszek.

 

Dr. T. A.: Köszönöm a beszélgetést és további sok sikert kívánok a szakmai- és a magánéletedben egyaránt!

K. Levente: Köszönöm a lehetőséget! Valamint szeretném ezúton is megköszönni a Nyugat-magyarországi Egyetem, Simonyi Károly Kar részéről Dr. Alpár Tibor dékán úr személyes támogatását, Németh Szabolcs egyetemi adjunktus AlphaCAM-ban való programozásban nyújtott segítségét! Továbbá hatalmas hála Babanecz Csaba, Fekete Zoltán, Győry Csaba, Viasz-Kádi Tibor, Inhaizerné Kopasz Anikó felkészítőinknek és szponzorainknak, Sárvári Ádám, Ónodi Zoltán és Berkes Gábor volt versenyzőknek a segítségért és támogatásért, amit nyújtottak!




A faipari technológiák csapat versenyzői, felkészítői és támogatói

Szerző: Dr. Takáts Alexandra – NymE SKK IGI