hírek

Prof. Dr. Takáts Péter kapta a MEFS Életmű díját

Szerző: FODOR FANNI DOKTORANDUSZ

- 2017. március 28., kedd 12:02

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) március 25-én Emlékülés keretében ünnepelte alapításának 110. évfordulóját. Karunk oktatója, Prof. Dr. Takáts Péter a SMAFC 150 éves évfordulójának méltó megünneplésére megalakult „SMAFC 2010 Jubileumi Bizottságának’ elnöke volt. Elnöksége alatt a SMAFC a kosárlabda szakosztályokon kívül további szakosztályokkal (karate, lovas, sakk, sí, tájfutó, aerobik, szektorlabda) büszkélkedett, melyek évről évre kitűnő eredményekkel, országos bajnoki címekkel, nemzetközi sikerekkel gazdagították a patinás klubot.

A Gödöllői Király Kastélyban méltó környezetben idézték fel a XX. század elejét, 1907. március 25-ét, amikor összeült a „Főiskolai Sport Szövetség” alakuló közgyűlése. A házigazda Dobor Dezső tolmácsolásában bepillantást nyerhettek a vendégek az alapítás körülményeibe és főbb mozzanataiba. Az előadás végén a jogutód intézmények képviselői - Prof. Dr. Józsa János rektor (BME), Prof. Dr. Mezey Barna rektor (ELTE), Prof. Dr. Faragó Sándor rektor (SoE), Prof. Dr. Szabó Gábor rektor (SZTE), Dr. András István rektor (DUE), Dr. Soós Anna rektorhelyettes (Babes – Bolyai Tudományegyetem), Prof. Dr. Kékesi Tamás rektorhelyettes (ME), Prof. Dr. Jávor András általános rektorhelyettes (DE), a DEAC elnöke, Juhász Tibor dékánhelyettes (EKE), Dr. Gyömörei Tamás sportközpont vezető, egyetemi docens (SZE), Bretz Gyula MAFC elnök, Prof. Dr. Karácsony András BEAC elnök, Dr. Fábián Attila SMAFC elnök, aláírásukkal látták el a MEFS 110. évfordulója emlékére készített díszes alapító okirat másolatát, melyet Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kézjegyével hitelesített, mint ahogy anno gróf Apponyi Albert tette azt 1908. június 14-én.

 A MEFS Életműdíját olyan szakembereknek ítélik oda, akik évtizedeken keresztül eredményesen élen jártak a hazai egyetemi sport szervezésében, mind intézményi, mind pedig a hazai és nemzetközi egyetemi sport berkein belül.

Az Emlékülés és Ünnepi Közgyűlés, ahogy az alapítók is tették anno, egy nagy „lakomával” egybekötött lovasbemutatóval zárult Domonyvölgyben, a Lázár Lovasparkban, ahol a sport kiemelt szerepet játszik a vendéglátás során is.  

Linkek:

https://mozduljra.hu/cikk/

Kapcsolódó hírek: